Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Szenvedélyünk az erotika...

2015\01\22

Ősanyáink életveszélyes, vonzásnövelő trükkjei

Anyáink és ősanyáink is kihasználták az öltözködés szépségnövelő lehetőségeit, és bár a mai értelemben vett fehérnemű igazi térhódítása csak a 20. században indult meg, már négyezer évvel ezelőtt is viseltek a nők melltartót”. Legkorábbi ábrázolása egy ókori szicíliai mozaikon látható, ahol a női atléták keblüket hogy annak mozgása ne zavarja őket testgyakorlás közben egy, a mai melltartók ősének tartott pánttal kötötték át.

A legvarázslatosabb és legkínzóbb eszköz persze a fűző, amelynek a célja a legkívánatosabb női arányok megteremtése. Vagyis dús, kiemelt keblek, darázsderék és kerek csípő. Az ókori népek is hordtak fűzőszerű, alakot formáló ruhadarabokat tunikájuk alatt, ám önálló ruhaneműként először a burgundi divatban jelent meg, a XIV-XV. században. Eltúlzott, belső szerveket torzító válfajai ellen végül már orvosok is felléptek.

Ám a női ruhatárnak ez a századok viharát is átélő darabja ma újra reneszánszát éli, a szupernőies míder a hálószobában és az alkalmi öltözékek elemeként is tarol.

 

Forrás: www.testor.hu

2015\01\21

Magának öltözik az igazi nő?

"A fehérnemű nem csupán egy kötelezően hordandó alsóruházat, annál sokkal több. A nőiség jelképe. Az cél az, hogy ezekkel a finom kis módszerekkel vonzóbb legyen valaki önmaga számára is. Az a nő, aki szereti és elfogadja a testét olyannak, amilyen, az szereti női voltát is, belső világát, és így válik kiegyensúlyozott, harmonikus emberré márpedig az önbizalomnál nagyobb vonzerő nincs.

A magabiztos megjelenés titka megbékélni a saját adottságokkal, ezek korrigálásához vagy kiemeléséhez pedig alapvető feltétel az egyéniséghez illő stílus megtalálása. Egész más lesz annak az önbecsülése, önértékelése, aki olyan jól megválasztott alsóneműben van, amely nemcsak érzéki formáit juttatja érvényre, hanem biztonságos tartást és kellemes viseletet is ad. A külvilág vagy éppen a szeretett férfi pedig nem egy feszengő nőt lát a ruhájában, később meg a fehérneműjében, hanem olyan valakit, aki elégedett, felszabadult, vonzó.

Hogy érhető ez el? Ki-ki szánjon rá egy hónapot, hogy kipróbálja a gyűjteményét. Figyelje meg, melyiknél mit tapasztal, melyik válik be sporthoz, melyikben érzi magát erotikusan szédítőnek, melyikben ízlésesen csinosnak. Azt a darabot, amelyik előnyös ugyan, de túlságosan kényelmetlen vagy erősebb nyomokat hagy a testen, száműzze. Nagyon igaz, amit A fehérnemű évszázada című könyv ír: A fehérnemű mint alsóruházat kirajzolja a nő alakját és erre felépítheti identitását. A fehérnemű a nő legintimebb ruhadarabja, személyes és gyakran titkos kifejezője hangulatának, a hálószobától a bálteremig. Az aznapi fehérneműválasztás befolyásolja a viselkedést, megadja az alaphangulatot az utána következő eseményekhez, legyen szó akár egy sűr

2015\01\20

A láthatatlan erotikus vértezet

"Nincs két egyforma nő. Sőt még egyetlen mindig ugyanolyan nő sincs, hiszen annyi átalakulásra képes: házi tündérből szexistennő tud lenni, vagy éppen határozott üzletasszonyból melegszívűédesanya. Ekkora változékonyságnál természetes, ha az is ezerféle van, ami akkor is tud finomságot, izgalmat, érzékiséget sugározni, ha senki sem látja: a fehérnemű.

Míg egy férfi kihúzza néhány bokszerrel is, egy nőnek nagy fehérneműs fiók kell, hogy minden helyzethez illően ki tudja választani, melyik alsóban, melltartóban képes a legjobb formáját hozni. Sokszor a legfeszítőbb kérdések egyike, milyen fehérneműben lehet valaki a legérzékibb, a legvonzóbb.

A férfiálmok gyengéd ellopása

Aki igazán tudni akarja, mivel hathat izgalmasan a párjára, az induljon felfedezőútra, és kérdezze ki ügyesen a partnerét. Legjobb, ha közös vásárlás alkalmával az kerül a kosárba, aminél a férfi szeme megcsillan. A férfiak ugyanis imádják, ha a nők az őízlésüknek megfelelő ruhába bújnak, nekik öltöznek. Ez vonzóbb, mint bármilyen vad vagy édesen helyes darab. Hogy mennyire így van, arról magukat a férfiakat kérdezték, és sokan azt nyilatkozták: a fehérnemű annyit takarjon, amennyit kell. Kedveltek voltak a teljesen egyszerű, hagyományos, egyszínű női alsók, az urak nem nagyon szeretik a csicsás, színes, tarka-barka fehérneműket. Nem nyerők a cirkuszba illő, túlzottan flitteres, szalagos, ékköves holmik, sem azok, amelyektől bonyolult megszabadulni. Többen vélik úgy, nagyon helyesen, hogy az alkat alapvetően meghatározza, mi az, ami jól néz ki egy nőn, és mi az, ami nem.

De ha a férfiak vágyálmaira hagyatkoznánk, sohasem tudnánk meg, milyen valójában a romantika, hiszen „amikor egy férfit megkérnek, határozza meg a romantika fogalmát, általában ilyen szavakat kapunk válaszul: titokzatosság, szerelmi kaland, érzékiség, fehérnemű, szenvedély és szex. Legalábbis Doug Fields, a téma egyik amerikai kutatója így tapasztalta. Vagyis bármennyire törekszik is a nő arra, hogy csipkés csodákkal csábítsa el a kiválasztottat, valójában a lovagokat a látvány csak addig érdekli, míg a csodacuccok alá elvezet."

Forrás:www.testor.hu

2015\01\19

Újdonság!!!!

Bansari..

Hamarosan érkeznek az új modellek. Íme egy kis ízelítő! Előrendelést felveszünk.

A test vonalát követő, nőies testharisnya. 

Horgolt szenvedély, egy tökéletes éjszakához. A több soros pánt biztosítja a kényelmes viselést.

 

A finom minták kihangsúlyozzák az egyediséget, melyet tovább mélyít a fűzőre hasonlító nyitott mellrész.

2015\01\15

Köszöntünk a ErotikaÖRÜLET közösségi oldalon! Kellemes időtöltést kívánunk a legújabb divat böngészéséhez. Filozófiánk, hogy mindenki megtalálja magának azt a fehérneműt, melyben igazán nőnek érezheti magát.

Blogunkban részletesen írunk a legújabb divatról, a nálunk kapható fehérneműkről. Az igényes erotika, szenvedélyes megjelenés előtérbe helyezése nálunk alapszabály :)

Alakíts ki saját erotikus világodat, vigyél új színt az éjszakába. Csak rajtad múlik, hogy igent mondasz a változásra és tettek mezejére lépsz. Lepd meg partnered és "játszatok". :)

süti beállítások módosítása