Anyáink és ősanyáink is kihasználták az öltözködés szépségnövelő lehetőségeit, és bár a mai értelemben vett fehérnemű igazi térhódítása csak a 20. században indult meg, már négyezer évvel ezelőtt is viseltek a nők „melltartót”. Legkorábbi ábrázolása egy ókori szicíliai mozaikon látható, ahol a női atléták keblüket – hogy annak mozgása ne zavarja őket testgyakorlás közben – egy, a mai melltartók ősének tartott pánttal kötötték át.

A legvarázslatosabb és legkínzóbb eszköz persze a fűző, amelynek a célja a legkívánatosabb női arányok megteremtése. Vagyis dús, kiemelt keblek, darázsderék és kerek csípő. Az ókori népek is hordtak fűzőszerű, alakot formáló ruhadarabokat tunikájuk alatt, ám önálló ruhaneműként először a burgundi divatban jelent meg, a XIV-XV. században. Eltúlzott, belső szerveket torzító válfajai ellen végül már orvosok is felléptek.

Ám a női ruhatárnak ez a századok viharát is átélő darabja ma újra reneszánszát éli, a szupernőies míder a hálószobában és az alkalmi öltözékek elemeként is tarol.

Forrás: www.testor.hu